Most jött el az idő, hogy kihalásszam szegény, beporosodott egeret az ágy alól.
Hét év alatt jócskán belepte a por. Mintha az emlékeimbe is por szállt volna. Vastagon ráragadt a kosz szegény plüss állatkára. Olyan helyen talált magának rejtekhelyet, ahol nem érhette a porszívó. Elbújt, elrejtőzött. Mintha a porral konzerválta volna magát, hogy aztán a megfelelő időben lerázza magáról az emlékeket és előbukkanjon egy nem is olyan váratlan pillanatban!
Most nekem volna szükségem rád! Most az én infúzióm mellett fogsz őrködni. Ott lesz a te helyed Diego! Tudod, Diego, nekem tulajdonképpen mindegy, hogy mi lóg az infúzióm fölött. De gondoltam, ha Stefant átsegítetted a legnagyobb borzalmakon, kibírtál vele 7 kemóterápiát, akkor velem is kibírsz egy műtétet. Ugye, nekem is szerencsét fogsz hozni? Ugye Diego?
Stefannak nagyon hálás vagyok, hogy megkaptalak! Még ha olyan élénk citromsárga színed is van. Pedig nem hittem volna, hogy valaha is még szükségem lesz rád! Hét éve nem igazán hoztál szerencsét, ott is felejtettelek a kórházban. Remélem, ezért már nem neheztelsz rám! A plasztikai sebész aki akkor műtött, nem is igazán hitte el, hogy az én egerem vagy! De visszakaptalak és ha már újból megtaláltuk egymást, akkor szerencsével kell, hogy végződjön a mi kis történetünk.
